Liszt Ferenc: Szerelmi álmok

Szavazat: 567
Pályázat létrehozója: Dankos Attila
Műfaj/Kategória: klasszikus zene

,,Akinek az élete a művészet, annak művészet az élete." Johann Sebastian Bach
Zenészként és orgonistaként ez a gondolat fontos a számomra, hiszen aki az élete nagy részét zenéléssel tölti annak a zene nemcsak mint művészet van jelen az életében, hanem ez számára egy életforma. Dankos Attila orgonaművesz vagyok. 2016-ban a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán diplomáztam. Jelenleg Budapesten élek, az újpesti Egek Királynéja templom orgonistája illetve az Erkel Gyula zeneiskola tanára vagyok. Pályázatom célja, hogy az emberek az orgonazenét mégjobban megismerjék, ennek érdekében online orgonakoncertet is szervezek a hivatalos oldalamon. Reménykedem benne, hogy videómmal sok ember érdeklődését felkeltem majd az orgonazene iránt. A pályázat elnyerése esetén az elnyert támogatást orgonakoncertek szervezésére fordítanám. A szavazatokat illetve megosztásokat nagyon köszönöm. Mindenkinek jó zenehallgatást kívánok!

Résztvevők